Ő vár rám!
Tudta,hogy nem hagyom magam. Tudja,hogy erősebb vagyok mint ő. Azt hitte mindent tud rólam,mikor sose tudot semmit. Én mégis egy pillanatra elgyengültem és hagytam,hogy sodorjon az ár.
Néztük egymást...láttam a tengerkék szemében,hogy akar engem. Folytogatja a vágy,hogy nehéz karjait a testemre zúdítsa...Érezni akart,tudni,hogy ténleg létezem és nem csak illuzió vagyok.
Egy kérdés egy válasz.
-Bizol bennem?
-Igen.
Pezsegett a hangulatt,mert mind ketten tudtuk,hogy mi jön ezútán...Elfogytak a gondolatok csak ő meg én maradtunk...megszüntek a háttérzajok,a világ,minden ami csak létzik,csak mi maradtunk és néztük egymást...hevesen dobogott a szíve...a melkasomon éreztem a kicsapongó boldogságát ahogy végre valahára széttépheti az út előtt álló láncokat...ekkor...
-Életem minden egyes percében erre vártam.
-Mond!Haljam!
-Leszel az enyém és én a tiéd?
-Igen.
Csókkal pecsételtük meg szerelmünket. A végső igéretünket...
Mostmár nincs vissza út. Elindultunk...